Utolsó bejegyzés Greenwichről

 Sorry, de elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés!!Én szóltam!:)

Elérkezett az idő, hogy megírjam az utolsó blog bejegyzést Greenwichről és az ottani családról!Tettem magamnak egy ígéretet, hogy ha ezt megírom már csak előre nézek és nem hozom fel a családot!Mielőtt belekezdek szeretném leszögezni, hogy úgy jöttem el tőlük, hogy nem haragszom rájuk semmiért és főleg nem hibáztatom a gyerekeket, amiért annyiszor megnehezítették az ottlétemet!Voltak jó pillanataink, de lehetett volna több is. A kicsivel és a nagyfiúval azt mondhatom jó volt a kapcsolatom.

De ugorjunk vissza az időben egészen tegnapig!Utolsó munkanapom 12 kor kezdődött. Elmentem délelőtt a tanácsadómhoz és átvettem tőle a vonatjegyemet és mellé kaptam pár jó szót, tanácsot. Azt tanácsolta hogy mosolyogjak, mert jól áll és teljesen más embert lát olyankor maga előtt, mint aki fáradt és szomorú. És ebben igaza van! Mondta hogy beszéljek többet a családdal és már az elején építsek ki velük jó kapcsolatot. Kérdezzem a gyerekeket akármiről csak beszéljek hozzájuk. Ne hozzam fel nekik az előző családot, zárjam le magamban és ne panaszkodjak annyit. Ha szükségem van valamire akkor szerezzem be és legyek velük nagyon türelmes. A gyerekekkel legyek következetes de rendes és barátságos.Azt mondta hogy tudja hogy meg tudom csinálni, és azt is tudja hogy a Litt család nem volt jó nekem. De most egy új fejezet kezdődik és újból kell kezdjek mindent, de menni fog és mindenképp írjak neki a fejleményekről. Aztán elköszöntem azzal, hogy ha nem ajánlja fel Renee hogy kivisz a vonathoz akkor ő kivisz aztán hazamentem. Elugrottam a boltba és vettem 2 doboz előre előkészített muffin, hogy majd megsütöm felesben a két családnak és hazamentem. Na itt jött a rémálom!Amikor befordultam a kapuhoz a háznál akkor túl kis ívben fordultam és a kocsim a  postaládával közelebbi kapcsolatba került. Igen! Nekimentem a kocsi oldalával…Próbáltam visszatolatni hogy ne legyen nagyobb a kár de mivel nem vagyok egy tolatómester ezért nem sikerült. Meghúztam az oldalát!Az a pár másodperc míg behajtottam a házig azt senkinek nem kívánom!Utolsó munkanapom, utolsó utam a kocsival és meghúzom a kocsi oldalát!Nem hittem el hogy ez történt!2 hónapig mint a hímes tojás úgy vezettem és nem volt gond. A kapun pedig legalább ötvenszer jöttem mentem.És akkor kiszálltam a kocsiból és reméltem nem nagy a kár. Na hát a kocsiból hallva a súrlódást nem számítottam ekkora kárra. Egy jókora csíkot hagy maga után a postaláda. Azt hittem, hogy felrobbanok. Ez az a pillanat mikor nem tudod hogy mit vágj földhöz és sírjál vagy toporzékolj, vagy mindkettőt egyszerre. Soha nem okoztam egyetlen autón se sérülést, se sajáton se másén. De ez olyan dolog, ami egyszer mindenkivel előfordul , esetleg többször is. Aki autót vezet azzal előfordul ilyesmi. Első utam Jozefhez vezetett és kértem nézzen rá. Azt mondta hogy nem szép, de előfordul mindenkivel és a szülők is rengetegszer meghúzták már az övéket. De hát az az ő kocsijuk ez meg nem az enyém. Rögtön mentem megkeresni Renét hogy bevalljam neki. Eszembe se jutott hogy ne szóljak nekik róla. Ismerem őket annyira hogy tudjam lehet észre se vették volna, amennyire figyelmetlenek. Végre megtaláltam Renét és mondtam ez van, sajnálom és nézze meg ő is. Lejött, ránézett és szörnyülködött. Jó persze az én reakcióm is ez volt először. Azt mondta beszél a férjével, ő is ránéz és meglátjuk. Na ezek után már nem tudtam visszafogni a sírást. Hogy őszinte legyek azóta hogy itt vagyok kétszer tört el a mécses nálam. Mikor a család 1,5 hét után hívta a tanácsadót és beszélni akartak velem és teljesen váratlanul ért a dolog meg egyszer már eléggé ki voltam a család miatt és csak menni akartam el onnét. De most igazán kijött belőlem a sok csalódás, fájdalom, elkeseredés okozta stressz és szorongás és akkor jön ez a kocsi…Hát aki ismer az tudja hogy eléggé érzékeny tudok lenni és ez a legrosszabbkor történt. Egyszerűen már máshol jártak a gondolataim. Mindig féltem hogy ez egy nagy kocsi , túl hosszú és nehogy legyen valami.De nem gondoltam hogy pont a feljárón lesz valami. És amitől félünk az előbb utóbb bekövetkezik, sajnos én elég jó vagyok az ilyen megérzésekben. El kéne hessegessem az ilyen dolgokat, de néha nem megy. Bevonzottam ezt a dolgot!Most már nincs mit tenni! Rettegtem hogy ki akarják fizettetni velem az 500 dolláros önrészt amit nekünk kell állni ha okozunk valami kárt. Ez a kocsi asszem nincs is biztosítva..na de mindegy. Össze kellett szedjem magam, mert hazahoztuk a gyerekeket és nem akartam hogy lássák hogy mi történt. És még volt hátra 6 óra a munkámból. Csináltam nekik ebédet, Jozefet megkértem hogy kicsit törölgessük le a festéket a kocsiról, aranyos volt megcsinálta egyedül.Aztán megsütöttem a muffint és elfeleztem. Úgy volt hogy együtt vacsizunk utoljára de nem így történt, mindenki szétszéledt. Én megterítettem korábban, de aztán egyedül ültem le és ettem meg a maradék raviolit a megterített asztalnál. Vacsi után lejött René és mondta hogy nem akarja hogy kifizessem az 500 dollárt,mert az nekem rengeteg pénz. Tartozik nekem 130 dollárra a suli miatt meg a szabadságért,mert nem vettem ki egy napot sem. Szóval ezt nem adja vissza, de kifizet a hétre és el van felejtve majd megcsináltatják. Na hát azt a nagy követ ami leesett a szívemről azt majdnem hogy még a szomszéd is hallhatta. EZAAAZ! Mit érdekel a 130 dollár, jobb mint az 500! Ezután este értem jött Jooi és elmentünk vacsizni, megmutattam a szobámat, a kocsit és aztán irány a Glory days nevű hely. Én már vacsiztam  de ettem egy görög salit és megkóstoltattam vele a szőlőlevélbe tekert rizst, mert még sosem evett olyat. Sokat nevettünk és megígérte hogy eljön Bostonba meglátogatni. Aztán hazavitt és elbúcsúztunk azzal, hogy majd tartjuk a kapcsolatot. Összerámoltam mindent és lefeküdtem aludni. Reggel 6kor ébredtem, betettem az ágyneműt, törölközőt a mosógépbe aztán a szárítóba. Lecuccoltam a földszintre és René hozott nekem egy forró csokit a Starbucksból meg kaptam egy bögrét tőlük. Odaadta a heti fizetést és mondta hogy ad még 40 dollárt és akkor csak 100 dolcsit vett el tőle,és tudja nem az én hibám ami történt a kocsival és hogy véletlen volt. Szóval tök rendes volt velem, ahogy végig a 2 hónap alatt. 8kor értem jött Karen a tanácsadó és készítettünk egy utsó képet a gyerekekkel. Megöleltem őket egyesével és elköszöntem. A kissrác azt mondta nem akarja hogy elmenjek, a középső csak megölelt mert én akartam kb a kiscsaj pedig aranyosan átölelt.

Renee és a férje is megölelt és aztán elküldték nekem a képet emailben:

Összességében minden jól alakult végül, nem haragszanak rám és René mondta hogy ugye tudom hogy mekkora segítség voltam?!Megköszöntem mindent és búcsút intettem!

Most pedig Boston felé tartok, a 4 csomagom 4 különböző helyen van a kocsiban és megkaptam a kalauztól hogy ez túl sok csomag mondom tudom de költözök egyik helyről a másikra és aztán elvette a csomagom és betette egy szekrénybe J

Egy bácsi mellett találtam helyet és most már nem csak fizikailag is de minden egyéb értelemben magam mögött hagyom Greenwich városkát. Magát a helyet szerettem, mert szép, karbantartott kedves város. Jagertől nem köszöntem el, mert ő hiányozni fog és nem szeretek állatoktól búcsúzkodni, akiket kedvelek.

Hamarosan megváltoztatom a blogom hátterét és lehet hogy a cím is változni fog. De majd értesítelek benneteket!

A következő családról annyit tudok, hogy a szülők(Ola és Marek) Lengyelországból jöttek és 15 éve élnek itt.Anyuka fogorvos apuka pedig gyógyszerkutatásban dolgozik, mint az én Anyukám.Van két gyerekük Ian(8) és Kalina(10). Ők amerikai suliba járnak és hétvégén van lengyel sulijuk. A kislány szeret táncolni,énekelni, lovagolni jár hétvégén. A kisfiú tipikus fiú, szeret tévézni, számítógépezni. A kislány a héten magától felhívott és 20 percet beszéltünk Skype-on. .Szerintem megleszünk, nem lesz gond. A kisfiúval pedig meglátjuk, de mindenesetre jók a megérzéseim. Ma éjjel róluk álmodtam és jól éreztem Én leszek az ötödik aupairjük és anyuka mikor ilyen idős volt mint én akkor aupair volt Németországban. A legtöbb hétvégém szabad lesz és néha meg fognak kérni hogy vigyázzak a gyerekekre mikor ők vacsorázni mennek. Lesz autó amit használhatok, nem olyan hatalmas mint a Litt családnál. Ezt használhatom hétközben és hévégén is csak előre egyeztetnem kell velük a programot. Ma éjjel róluk álmodtam és jól éreztem magamat. Mikor felébredtem jó érzéssel töltött el hogy szombat van és végre költözök. Már mióta vártam erre a pillanatra. 4 hetet voltam úgy, hogy vártam a költözést. Minden héten az járt a fejemben, hogy lehet most húzom le utoljára  a gyerekek ágyneműjét. De aztán mindig jött egy új hét. De végül eljött az én időm. Nehéz úgy élni egy családnál és dolgozni,kedves lenni a gyerekekkel hogy nem mutatom ki az érzéseimet. A gyerekek egészen eddig a hétig nem is tudták hogy megyek. Azt mondták nekik , hogy hazamegyek mert honvágyam van. Ők akarták így hát nem volt beleszólásom.3 héttel azután hogy családot akartam váltani találtam a mostani családot.

A greenwichi család pedig már első héten talált új lányt és ő október végén jön Amerikába. Majd meglátjuk hogy ő hogy boldogul. Ancsa, aki 8 évig volt náluk mint ”nanny”  pénteken elköszönt tőlem és majd tartjuk a kapcsolatot. Majd megírja hogy boldogul az új lány. Én csak drukkolni tudok neki és remélem neki menni fog.

 Most pedig zárom soraimat és élvezem az utat Bostonba és a két fánkomat amit beszereztem. Remélem hogy itt tényleg új fejezet kezdődik és minden jó lesz.Én azon leszek hogy minden j legyen, a többi a környezetemen múlik. Nagyon hiányzik mindenki otthon, de ez az én kalandom, életem és most itt vagyok. Nem tudom mi lesz a jövőben, de amíg itt vagyok próbálok kihasználni minden lehetőséget, ami adatik. Ha pedig eljön az én időm és haza akarok menni akkor hazamegyek. Addig pedig élvezem hogy itt vagyok. Ez volt az álmom hogy kijussak, megérdemlem most már hogy igazából élvezzem itt a heteket. Elég rosszul kezdődött az utam kezdődve az elveszett csomagtól a kocsin okozott káron keresztül. De ha az első család után hazamentem volna ahogy terveztem akkor nagyon megbántam volna. Köszönöm a sok biztatást az otthoniaktól. Tudom hogy már sokan vártok haza, de erre még egy kicsit várnotok kell!:)Úgy akarok hazamenni, hogy elégedett vagyok és sok mindent láttam. Nem futamodok meg!Májusban eldöntöttem hogy látni akarom Amerikát, New Yorkot és hát most itt vagyok. Adtam magamnak még egy esélyt azzal hogy másik családhoz megyek.

Köszönöm a sok biztatást az otthoniaktól. Tudom hogy már sokan vártok haza, de erre még egy kicsit várnotok kell!:) Itt még nem ér véget a kalandom!Sok-sok puszi Nektek!