Hazautam

Elérkezett az idő, hogy a blogom utolsó bejegyzését megírjam. Most már itthonról írok, miután pénteken magyar idő szerint délután 6 óra magasságában magyar földön landoltam.
Csütörtök reggel 6 órakor keltem és már mostam is ki az ágyneműmet ugyanis a következő jelölt aznap érkezett utánam. Összepakoltam a bőröndbe, de sajnos a végső próbálkozások ellenére is ott kellett hagyjak pár dolgot. A bőröndöm dugig volt ruhával,cipővel és nem minden fért el. Mérlegeltem és végül a kevésbé fontos dolgokat ott hagytam. Délelőtt 11 körül indultunk el anyukával a közeli városba, ahol felszálltam a reptéri buszjáratra. Mielőtt anyuka befordult volna az állomásra majdnem összetalálkoztunk egy  szemből jövő autóval. Ha nem szólok még időben akkor aznap valószínű nem is repülök sehová. Anyuka miután szétnézett be akart fordulni és nem vette észre hogy szemből egy elég gyorsan közeledő autó tart felénk. Persze rögtön rálépett a fékre és ennek köszönhetjük hogy nem lett semmi baj. Gyorsan kipakolt az állomáson és már sürgetett is volna, hogy megy a busz és szálljak fel. De aztán a következővel mentem mert nem akartam sietni, időm pedig bőven volt. Egy hűvös kézfogással búcsúztunk aztán nem láttuk egymást többé. A busz 20 perc alatt ott volt a reptéren és hamar meg is találtam az Ibéria pultjait. Még nem voltak nyitva ezért kerestem egy konnektort és leültem a motyómmal a lábam alatt a laptoppal filmet nézni. Ezután pár óra múlva feladtam a csomagomat és mivel túlsúlyos volt, rá is kellett fizessek a bőröndre. Beindultam a még ígyis sok csomagommal, át az átvilágítón majd következett egy újabb film. Fél órás késéssel indult a gép és senki nem ült mellettem végül. Szakadt az eső mikor elindultunk 8 órakor és rögtön tájékoztattak, hogy az utunk első felében erős turbulenciára lehet számítani. Na ekkor még annyira nem aggódtam, gondoltam kis rázkódás és kész. Aztán miután felszálltunk még a vacsorát se tudták felszolgálni mert az elejétől kezdve erős lökéseket éreztünk. Én kicsit megijedtem, mert ilyenben még nem volt részem. Egy kis gépmozgást már átéltem,de ez komolyabbnak tűnt. Egyre éhesebb voltam és ez a félelem érzésével párosult. Majd miután kicsit megnyugodtak a körülmények felszolgálták a vacsorát. Vacsora közben pedig újra kezdődtek a hullámvasút szerű érzések, és néha olyan volt mintha lefelé zuhannánk. Elég rémisztő volt, körbenéztem és a sztyuvik is kapaszkodtak az ülésekbe. Ahogy az arcokat néztem többnyire nyugodtan fogadta mindenki, de volt aki jó mókának találta. Én nem éppen találtam mókásnak, hogy a hasam remegett a félelemtől és a pohár narancslevem csak úgy táncolt az asztalon. Közel voltunk ahhoz hogy leessen a vacsoránk a földre. Próbáltam többször is folytatni a vacsorámat, de egyre idegesebb voltam és fázott a kezem is. Nem tudtam, hogy ez az érzés most normális vagy tényleg baj van. Elég rémisztő tud lenni, hogy sötét van,tudod hogy több kilométerre vagy a földtől, ráadásul az óceán felett, nem ül melletted senki és nem tudod hogy mi fog történni. Csak kapaszkodtam a kartámlába és imádkoztam hogy egyszer földet érjünk és hazajussak. Persze ezek után nem nagyon tudtam aludni sem, mert mindig féltem hogy  újrakezdődik minden. Kicsit nyugodtabb volt a gép teste a vacsi után,de nem volt olyan nyugodt mint szokott. Mindig voltak rezgések,mozgások. Próbáltam aludni, de nem nagyon sikerült. Pár percekre aludhattam csak el, így elég hosszúnak tűnt az út. Reggel egy kis reggeli után landoltunk , megkerestem az induló terminált és kerestem egy padot ahol alhatok.Össze volt tolva két széksor és én felmásztam rá, fejem alá a bőröndöm, magam mellé a két plusz táska, kabát a fejem alá és aludtam. Ezután megkerestem a kaput és hamar be is szálltunk.  Malévval jöttem hazafelé, rögtön a business sor mögött ültem az ablaknál,mellettem egy testesebb ember ült szóval kényelmesnek nem volt mondható az út. 2 és fél óra volt kb a repülőút hazáig. Igaz késéssel indultunk de végül 20 perccel később leszálltunk, mint a tervezett. Szüleim és testvérem várt a reptéren és rögtön mentünk Keresztlányom és sógornőm szülinapját ünnepelni. A 3 napos ünnepben nagy rokonlátogatást tettünk a kicsi kocsival. Most már csak intéznem kell pár dolgot a héten aztán gondolkodhatok a jövőről. Valószínű, hogy keresek valami állást, februárban elkezdem keresztfélévben a sulit és beiratkozom a következő spanyol tanfolyamra. Terveim közt szerepel még hogy egy fotókönyvet készítek az utamról.
Összességében bárki bármit mond, én úgy érzem nem voltam kint hiába, mert sok mindent láttam. Rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb és belekóstoltam egy teljesen másfajta világba. Majdnem 10 hetet töltöttem kint és a legjobbkor jöttem haza, mert oda meg is érkezett a tél. Sajnos így ebben a felállásban, ezzel a munkával nem tudtam kint maradni. Ez a fajta munka nem nekem való, de kipróbáltam és ebből már csak előnyöm származhat.
Mielőtt zárom soraimat és az utolsó bejegyzést, szeretném megköszönni mindenkinek aki rendszeres olvasója volt a blogomnak. Köszönök mindenféle támogatást az elejétől a végéig, amit Tőletek kaptam és sajnálom ha bárkinek is csalódást okoztam. Én úgy érzem kihoztam ebből a dologból a maximumot, de ennek így ilyen formában nem volt jövője. Ezt ott és akkor abba kellett hagyjam.Lehet, hogy még nem voltam kész egy ekkora változásra és lehet más másként csinálta volna. Azt pedig sosem fogom megbánni, hogy kimentem és kipróbáltam magamat. Sok mindent tanultam ezalatt a 2 hónap alatt, a jó dolgokra próbálok majd visszaemlékezni, a rossz dolgokból pedig tanulni fogok.

Puszi Nektek!!!

Utolsó képek

Tökfaragás után

Hát asszem ehhez nem kell mit hozzá  fűzni

Midnight a lovardában

Boston "Váci utcája"

Aupair lányokkal

Utolsó munkanapom

Utolsó munkanapom a családnál ma. A bőrönd összehúzva nagy nehezen, már csak pár apróság vár arra, hogy elpakoljam! Beszüntettem az itteni bankszámlám, levonták a pénzt a kártyámról a jegyért. Még egy utolsó délután és egy éjszaka a családnál. Reggel gyors ágynemű lehúzás és rendrakás a szobában aztán kicsekkolás, mert érkezik a következő vendég. Itt így megy, lányok jönnek és mennek egymás után. Anyuka reggeli után elvisz a következő városig és ott "könnyes" búcsút veszünk egymástól. Felteszem magam egy expressz reptéri járatra és irány a Logan reptér Bostonba. Ott pár órát fogok várni mire 4 óra lesz és lehet becsekkolni!A bőröndöm pontosan 32 kg, amennyi maximum lehet azután hogy ráfizettél. Miután megszabadultam a bőröndtől irány valahová elütni az időt. 7 órakor este felszáll a repülő és végleg búcsút veszek Amerikától. Reggel 8 kor Madridban száll le a gép és ott több mint 6 óra várakozás után felszállok a Malév pesti járatára. Budapestre ottani idő szerint 5:30kor érkezem meg.

"I am coming home"

Na hát elérkezett az idő, hogy búcsút intsek a nagy Amerikának és hazatérjek! Ahogy szokták mondani :ha mindenki úgy akarja akkor péntek délután magyar földre lépek! Ma megkaptam a választ: Mehetek haza! A család talált egy német lányt a helyemre. Úgy látszik a németek követnek engem mindenhol. Az előző család is német lányt választott, a mostani is. Hát sok szerencsét nekik!
Ma megvettem a jegyemet Bostonból. Kicsit több, mint 500 dolláromba került, még fizetek a plusz csomagért és egy bőröndöt is veszek holnap.Összesen 650 dolláromba kerül, hogy hazamenjek. De jelenleg kis túlzással, az hogy hazamehetek most minden pénzt megér. Inkább át se számolom mennyi pénz ez. De nem is kell, mert ezt itt kerestem meg és itt ez 3heti bérem.
A részletek: csütörtökön anyuka kivisz egy állomásig ahol felszállok egy  expressz járatra és az kivisz a bostoni reptérre. Utána becsekkolok és este 7:10kor felszállok a madridi gépre. Ott reggel 8:00-kor landolunk, valószínű láthatok egy szép napfelkeltét! Lesz 6,5 órám átszállni, reggelizni,ebédelni majd 2:30kor irány kis hazánk!3 óra repülés után érkezem meg Budapestre és remélhetőleg kicsi családom fog várni rám!
Jajj el nem tudom mondani mennyire boldog vagyok! Mikor anyuka közölte velem a jó hírt már alig vártam hogy becsukja az ajtót és örüljek neki úgy igazán!
Az utolsó bejegyzés a jövő héten várható!

Szombat reggel

Ma úgy tűnik megyek Bostonba 3 másik lánnyal, mert mielőtt hazamegyek legalább Bostont lássam!
Még jó hogy korábban ébredtem, mert a gmailen várt egy email a host anyukától, hogy megmondta az elején hogy kétszer kell a héten mosni a gyerekek ruháit és panaszkodtak hogy nincs elég ruhájuk! Szóval mossak ma reggel ruhát. Kipattantam az ágyból és betettem egy adag ruhát. Még van 2 óra a találkozóig és nem tudom hogy végez a mosógép+szárítógép. Tegnap eléggé felhúztak a gyerekek mert összevesztünk valamin és akkor a kisfiú kibökte hogy anyukája azt mondta hogy otthon hagytam az eszemet vagy a gondolataimat.(she left her mind in Hungary)Na hát ezek után már nincs mit hozzá fűznöm anyuka viselkedéséhez. Hogy mondhat ilyet a gyerekeinek valaki, aki 1 hete sem ismer. Azt se tudja ki vagyok és hozzáteszem hogy nagyon elfogult a gyerekeivel szemben. Biztos nem hallotta hogy szólsz hozzá, mert zenét hallgatott. Jólvan, gondoltam magamban. Itt se voltál , azt se tudod mi történt. A kislány folyton hazudozik az anyjának velem kapcsolatban. És még csak egy hete vagyok itt, de folyton magyarázkodnom kell. Arról nem is beszélek, hogy jó elfelejtettem a mosatlant meg még próbáltam belerázódni a teendőkbe, de mindenért rögtön leszúr.
 A fizetést bezzeg nem adták még oda, én is mehetnék a nyakukra ezért. Hogy elvárások vannak ,de mikor fizetni kéne a munkáért akkor lapítanak. Majd ha elmegyek elkérem a 2heti fizetést tőle vagy 1,5 hetit. Addig sem költök belőle. Ha meg meg kell venni a jegyet akkor esetleg kérem adja oda.
Na hát így telnek utolsó napjaim itt. Tegnap anyuka mondta, hogy van egy német jelölt, aki jónak tűnik és ma találkozik vele Bostonban. Még ma beszél vele Skypeon hogy a gyerekekkel is beszéljen aztán eldöntik. Csak remélni tudom hogy mellette döntenek, mert akkor csütörtökön mehetnék haza jövő héten. Találtam is jegyet,ami jó lenne 500 dollárba kerül. Este indul, Madridban kell átszállni és péntek délután fél 6kor érek Pestre vele. De nem élem bele magam, nem kiabálom el! Csak várok. Holnap elmegyünk Salembe ugyanezzel a csapattal. Veszek valahol hazafelé bőröndöt magamnak, mert annyi a cuccom, hogy kelleni fog. Fizetnem kell majd érte 50-60 dollárt, de nem akarok itt hagyni semmit. Ha csütörtökön mehetnék a lánnyal meleg váltásban akkor már csak 3 munkanapom lenne. Szerdán összepakolnék, átadnám a szobát, "kicsekkolnék" és irány a reptér. Vissza se néznék!:)Tegnap vennem kellett egy meleg pizsamát, mert itt éjjel olyan hideg van a lakásban, hogy felkelek rá.Ma viszont már jól aludtam, sokat álmodtam is és reggel 7:40ig aludtam. A család most készülődik Bostonba, mert a gyerekek lengyel iskolába mennek. Addig nem teszem ki a lábam míg itt vannak. Szépen kivárok és addig rendet rakok a szobában.

Rövid helyzetjelentés

Ne haragudjatok amiért nem írtam ide hétfő óta!De eléggé össze voltam zavarva az utóbbi napokban!A családom már tudja és még pár ember, hogy végleg eldöntöttem hazamegyek! Ezt így nem lehet csinálni tovább. Folyton a hazaút jár az eszemben és így nem lehet dolgozni!A gyerekeknek 100%-os figyelem kell. És azt érzem nekem nem való ez a munka, ahhoz pedig hogy maradhassak dolgoznom kell. Akármennyire próbáltam és bíztam benne, hogy menni fog nem megy. Sokak most biztos butának tartanak és gyengének. Amerikában szívesen maradnék, de ez az egész nem nekem való. Újra kezdeni egy új családdal, mindent elölről. Egyszerűen nincs türelmem már és a gyerekekhez türelem kell. Nehéz őket bármire is rábírni, tudják hogy mi a dolguk, de többszöri felszólításra sem teszik a dolgukat. Most biztos azt gondoljátok, hogy hamar feladtam. De én nem így gondolom!Könnyű otthonról tanácsokat adni, de más ha az ember itt maga éli át a helyzeteket. Őszintén szólva azt hittem egyszerűbb dolgom lesz itt kint, de tévedtem. Kipróbáltam, láttam New Yorkot és nem jöttem ki hiába. Azt bánom kicsit, hogy hagytam magam rábeszélni egy új családra. Mindenki azt mondta, hogy ne adjam fel és menjek új családhoz. Így lemondtam arról a lehetőségről, hogy az előző család kifizesse a hazautamat. Maradtam volna velük még két hetet és megvan a hazautam. De ehelyett eljöttem egy másik családhoz. Persze utólag könnyű okosnak lenni, reméltem hogy itt jól fogom érezni magam. De egyszerűen nem akarom ezt folytatni. Tudjátok, hogy nem kezdődött könnyen az utam és a hétvégéken kívül, meg hogy megismertem embereket itt, elég kevés pozitív dolog történt velem. Ez nem amolyan utolsó esély volt, hanem egy kaland. És megfogadtam hogy ha nem érzem jól magam és annyira hiányzik minden akkor nem erőltetem és bármikor haza tudok jönni. És tényleg nem érzem jól magam itt és folyton azt nézegetem mikor melyik járattal mehetnék haza.
Talán ha otthon leszek egy pár nap után megbánom kicsit hogy hazamentem, de hazamenni sosem büntetés.
Soha nem voltam távol a családomtól 1 hétnél tovább, hiányzik családom, az otthonom, a környezetem, a barátom és még a sulim is hiányzik. A sulit sajnálom a legjobban, hogy halasztottam.De én akartam kijönni és látni akartam New Yorkot mindenképp! Láthattam volna többet is Amerikából, de csak ha maradok tovább. Most jön a tél , a Karácsony és ilyen hangulattal nem tudok nekimenni a télnek. Mert tudom hogy ha még maradok tovább előbb utóbb haza akarnék menni. Egy csomó pénzembe kerülne a repjegy és a családdal is nagyon kitolnék. Így is eléggé haragszanak rám és nem lesz túl kényelmes itt lenni így, hogy tudják megyek haza. Nekik találniuk kell valaki mást, mert nem lehetnek aupair nélkül. Hivatalosan 2 hetet kell adni nekik,de kérték maradjak 3 hetet akár ha nem találnak mást. Most mit mondhattam volna? Nem akarok itt lenne még 2 hétig úgy hogy még jobban haragszanak rám. Csak reménykedek hogy hamar találnak valakit. Értem valahol őket, mert ebben a hónapban 2 aupairjük is volt és most lesz egy harmadik.De én se várhatok akármeddig. Nem veszem meg a jegyet előre mert ha mégis előbb mehetek akkor megyek előbb.
Addig pedig teszem a dolgomat és tépkedem le a napokat a naptárból. Tudom mit gondoltok most, hogy ahelyett hogy örülnék itt vagyok kint...más mit nem adna ha kijuthatna. Az más, ez meg én vagyok.Önszántamból jöttem ki és önszántamból megyek haza,senki nem tanácsolta ÉN akarok menni, ez az ÉN döntésem.De nem tudnám ezt hosszútávon csinálni és ezt meg kell értsétek.Ez nem egy nyaralás, ez egy munka, ami mellett eljuthatunk ahová pénzünk és időnk engedi. De alapvetően szeretned kell amit csinálsz, anélkül nem megy. Összességében nem bántam meg hogy kijöttem, mert sok tapasztalatot szereztem, az hogy így alakult azt pedig nem tudhattam. Fel voltam készülve erre is, de nem gondoltam hogy ilyen nehéz lesz. Azt hittem, hogy a gyerekektől több szeretetet kapok de tévedtem!Azt hittem a sok látnivaló,újdonság majd kárpótol mindenért. Sajnos szeretet, törődést egyáltalán nem kaptam itt kint. Megismertem Ancsát (az előző család bébiszitterét), az előző család kertészét Jozefet és Jooi-t. Ők fognak hiányozni, de örülök hogy megismertem őket. 
Ilyenkor tudja az ember értékelni azt ami otthon várja. Lehet, hogy valakinek kevésbé van szüksége arra, hogy törődjenek vele. Nekem ez nagyon hiányzik, és amerikától ezt sosem kapnám meg.
Tudom nem vagyok már kislány és valamit valamiért, de nem vagyok még erre felkészülve, hogy távol legyek több hónapra. És az vesse rám az első követ, aki szintén kipróbálta és tudja milyen. Nem pénzt keresni jöttem, hanem látni Amerikát amihez 1 heti munkáért kapott 200 dollár segít hozzá.

Na hát dióhéjban ennyi!Várom a kommenteket ide!!!Lehet írni a véleményeket, meglátásokat!Ne kíméljetek!

Az új helyem

Csak röviden: a család rendes, a gyerekek anyuka elmondása szerint jól neveltek és úgy is tűnnek egyébként.Itt nincs az a nagy gazdagság és ők inkább európai mentalitásúak. Szóval meglátjukNem rendetlenek csak mint egy átlagos európai gyerek nálunk. Anyukával délután elmentünk körbenézni a városban. Bár ez a hely elég pici, de van könyvtára,temploma, YMCA-je(fitneszközpont), ahol tagságot kapok ha jön egy levél a nevemre és igazolom hogy itt lakom ezen a címen. Végigfutottunk a heti menetrenden, ami nagyjából ugyanaz minden héten de néha van változás. Itt kicsit más lesz a feladatom, mert reggel a csajszi magától kel és készül össze, csak időben el kell induljak vele az utca végén pedig busz veszi fel.Aztán hazajövök és a kisfiút ébresztem vagy ébred magától, neki azért még reggelit kell készíteni. A szülők már nem lesznek ilyenkor otthon, nekem lesz időm reggelizni a kisfiúval aztán ha elment iskolába akkor szabad vagyok délután 2:30ig. Itt is kell mossam a gyerekek ruháit, ők ágyaznak meg raknak rendet maguk után.Nem kell vacsorát készítsek max megmelegíteni valami maradékot vagy tésztát főzni.De ha anyuka hazaér akkor onnantól szabad vagyok.Itt elég későn fogok végezni néha 8:30kor.Viszont csütörtökön és pénteken anyuka nem dolgozik és akkor nem kell dolgozzak.Ma már vezettem is a kocsit. Összesen 3 kocsijuk van, egy chrysler ami 450 lóerős,ezzel hozott apuka haza. Na hát ez iszonyat gyors autó, mondta hogy szokott vele amatőr versenyekre is járni. Miután megérkeztünk kipakoltam és ez fogadott:

 Pár hasznos dolog, mint jegyzetfüzet, kis cetlis tömb jegyzeteknek, fogkefe,fokrém, vattapamacs és egy jó kis mamusz, aminek a talpában kivehető levendulapárna. Nem tudom mire jó, hogy kell használni de majd elolvasom. A mamusz pihe puha és jó lesz majd ha hideg lesz, csak felhúzom itthonra. Ebédre anyuka melegített nekem szendvicset és megfeleztük a kislánnyal. Na hát milyen szendvics volt? Gombás szendvics!Én pedig a gombát nem eszem meg, úgyhogy maradt a vajas kenyér meg lengyel saláta. Jó kis félbarna, magos kenyér, sós vajjal.Anyuka mondta hogy nyugodtan menjek pihenjek le és 6-6:30kor lesz vacsi. Megtárgyaltuk hogy nem eszem gombát meg halat, de mondta hogy ők próbálnak sokszor halat enni, max eszem mást ha az a vacsora. Holnap 3kor lesz közösségi találkozó itt a következő városban 15 percre innen. Aminek örülök végülis, mert akkor hamar belecsöppenek a dolgok közepébe. Vinnem kell tököt magammal meg kést. Találkozok a helyi tanácsadóval és remélhetőleg sok lánnyal is. Itt még inkább szükségem lesz barátokra mert elég kihaltnak tűnik a hely. Holnap délelőtt a család templomba megy akkor tudok képeket csinálni a házról meg a kocsiról. Majd jelentkezem!

Utolsó bejegyzés Greenwichről

 Sorry, de elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés!!Én szóltam!:)

Elérkezett az idő, hogy megírjam az utolsó blog bejegyzést Greenwichről és az ottani családról!Tettem magamnak egy ígéretet, hogy ha ezt megírom már csak előre nézek és nem hozom fel a családot!Mielőtt belekezdek szeretném leszögezni, hogy úgy jöttem el tőlük, hogy nem haragszom rájuk semmiért és főleg nem hibáztatom a gyerekeket, amiért annyiszor megnehezítették az ottlétemet!Voltak jó pillanataink, de lehetett volna több is. A kicsivel és a nagyfiúval azt mondhatom jó volt a kapcsolatom.

De ugorjunk vissza az időben egészen tegnapig!Utolsó munkanapom 12 kor kezdődött. Elmentem délelőtt a tanácsadómhoz és átvettem tőle a vonatjegyemet és mellé kaptam pár jó szót, tanácsot. Azt tanácsolta hogy mosolyogjak, mert jól áll és teljesen más embert lát olyankor maga előtt, mint aki fáradt és szomorú. És ebben igaza van! Mondta hogy beszéljek többet a családdal és már az elején építsek ki velük jó kapcsolatot. Kérdezzem a gyerekeket akármiről csak beszéljek hozzájuk. Ne hozzam fel nekik az előző családot, zárjam le magamban és ne panaszkodjak annyit. Ha szükségem van valamire akkor szerezzem be és legyek velük nagyon türelmes. A gyerekekkel legyek következetes de rendes és barátságos.Azt mondta hogy tudja hogy meg tudom csinálni, és azt is tudja hogy a Litt család nem volt jó nekem. De most egy új fejezet kezdődik és újból kell kezdjek mindent, de menni fog és mindenképp írjak neki a fejleményekről. Aztán elköszöntem azzal, hogy ha nem ajánlja fel Renee hogy kivisz a vonathoz akkor ő kivisz aztán hazamentem. Elugrottam a boltba és vettem 2 doboz előre előkészített muffin, hogy majd megsütöm felesben a két családnak és hazamentem. Na itt jött a rémálom!Amikor befordultam a kapuhoz a háznál akkor túl kis ívben fordultam és a kocsim a  postaládával közelebbi kapcsolatba került. Igen! Nekimentem a kocsi oldalával…Próbáltam visszatolatni hogy ne legyen nagyobb a kár de mivel nem vagyok egy tolatómester ezért nem sikerült. Meghúztam az oldalát!Az a pár másodperc míg behajtottam a házig azt senkinek nem kívánom!Utolsó munkanapom, utolsó utam a kocsival és meghúzom a kocsi oldalát!Nem hittem el hogy ez történt!2 hónapig mint a hímes tojás úgy vezettem és nem volt gond. A kapun pedig legalább ötvenszer jöttem mentem.És akkor kiszálltam a kocsiból és reméltem nem nagy a kár. Na hát a kocsiból hallva a súrlódást nem számítottam ekkora kárra. Egy jókora csíkot hagy maga után a postaláda. Azt hittem, hogy felrobbanok. Ez az a pillanat mikor nem tudod hogy mit vágj földhöz és sírjál vagy toporzékolj, vagy mindkettőt egyszerre. Soha nem okoztam egyetlen autón se sérülést, se sajáton se másén. De ez olyan dolog, ami egyszer mindenkivel előfordul , esetleg többször is. Aki autót vezet azzal előfordul ilyesmi. Első utam Jozefhez vezetett és kértem nézzen rá. Azt mondta hogy nem szép, de előfordul mindenkivel és a szülők is rengetegszer meghúzták már az övéket. De hát az az ő kocsijuk ez meg nem az enyém. Rögtön mentem megkeresni Renét hogy bevalljam neki. Eszembe se jutott hogy ne szóljak nekik róla. Ismerem őket annyira hogy tudjam lehet észre se vették volna, amennyire figyelmetlenek. Végre megtaláltam Renét és mondtam ez van, sajnálom és nézze meg ő is. Lejött, ránézett és szörnyülködött. Jó persze az én reakcióm is ez volt először. Azt mondta beszél a férjével, ő is ránéz és meglátjuk. Na ezek után már nem tudtam visszafogni a sírást. Hogy őszinte legyek azóta hogy itt vagyok kétszer tört el a mécses nálam. Mikor a család 1,5 hét után hívta a tanácsadót és beszélni akartak velem és teljesen váratlanul ért a dolog meg egyszer már eléggé ki voltam a család miatt és csak menni akartam el onnét. De most igazán kijött belőlem a sok csalódás, fájdalom, elkeseredés okozta stressz és szorongás és akkor jön ez a kocsi…Hát aki ismer az tudja hogy eléggé érzékeny tudok lenni és ez a legrosszabbkor történt. Egyszerűen már máshol jártak a gondolataim. Mindig féltem hogy ez egy nagy kocsi , túl hosszú és nehogy legyen valami.De nem gondoltam hogy pont a feljárón lesz valami. És amitől félünk az előbb utóbb bekövetkezik, sajnos én elég jó vagyok az ilyen megérzésekben. El kéne hessegessem az ilyen dolgokat, de néha nem megy. Bevonzottam ezt a dolgot!Most már nincs mit tenni! Rettegtem hogy ki akarják fizettetni velem az 500 dolláros önrészt amit nekünk kell állni ha okozunk valami kárt. Ez a kocsi asszem nincs is biztosítva..na de mindegy. Össze kellett szedjem magam, mert hazahoztuk a gyerekeket és nem akartam hogy lássák hogy mi történt. És még volt hátra 6 óra a munkámból. Csináltam nekik ebédet, Jozefet megkértem hogy kicsit törölgessük le a festéket a kocsiról, aranyos volt megcsinálta egyedül.Aztán megsütöttem a muffint és elfeleztem. Úgy volt hogy együtt vacsizunk utoljára de nem így történt, mindenki szétszéledt. Én megterítettem korábban, de aztán egyedül ültem le és ettem meg a maradék raviolit a megterített asztalnál. Vacsi után lejött René és mondta hogy nem akarja hogy kifizessem az 500 dollárt,mert az nekem rengeteg pénz. Tartozik nekem 130 dollárra a suli miatt meg a szabadságért,mert nem vettem ki egy napot sem. Szóval ezt nem adja vissza, de kifizet a hétre és el van felejtve majd megcsináltatják. Na hát azt a nagy követ ami leesett a szívemről azt majdnem hogy még a szomszéd is hallhatta. EZAAAZ! Mit érdekel a 130 dollár, jobb mint az 500! Ezután este értem jött Jooi és elmentünk vacsizni, megmutattam a szobámat, a kocsit és aztán irány a Glory days nevű hely. Én már vacsiztam  de ettem egy görög salit és megkóstoltattam vele a szőlőlevélbe tekert rizst, mert még sosem evett olyat. Sokat nevettünk és megígérte hogy eljön Bostonba meglátogatni. Aztán hazavitt és elbúcsúztunk azzal, hogy majd tartjuk a kapcsolatot. Összerámoltam mindent és lefeküdtem aludni. Reggel 6kor ébredtem, betettem az ágyneműt, törölközőt a mosógépbe aztán a szárítóba. Lecuccoltam a földszintre és René hozott nekem egy forró csokit a Starbucksból meg kaptam egy bögrét tőlük. Odaadta a heti fizetést és mondta hogy ad még 40 dollárt és akkor csak 100 dolcsit vett el tőle,és tudja nem az én hibám ami történt a kocsival és hogy véletlen volt. Szóval tök rendes volt velem, ahogy végig a 2 hónap alatt. 8kor értem jött Karen a tanácsadó és készítettünk egy utsó képet a gyerekekkel. Megöleltem őket egyesével és elköszöntem. A kissrác azt mondta nem akarja hogy elmenjek, a középső csak megölelt mert én akartam kb a kiscsaj pedig aranyosan átölelt.

Renee és a férje is megölelt és aztán elküldték nekem a képet emailben:

Összességében minden jól alakult végül, nem haragszanak rám és René mondta hogy ugye tudom hogy mekkora segítség voltam?!Megköszöntem mindent és búcsút intettem!

Most pedig Boston felé tartok, a 4 csomagom 4 különböző helyen van a kocsiban és megkaptam a kalauztól hogy ez túl sok csomag mondom tudom de költözök egyik helyről a másikra és aztán elvette a csomagom és betette egy szekrénybe J

Egy bácsi mellett találtam helyet és most már nem csak fizikailag is de minden egyéb értelemben magam mögött hagyom Greenwich városkát. Magát a helyet szerettem, mert szép, karbantartott kedves város. Jagertől nem köszöntem el, mert ő hiányozni fog és nem szeretek állatoktól búcsúzkodni, akiket kedvelek.

Hamarosan megváltoztatom a blogom hátterét és lehet hogy a cím is változni fog. De majd értesítelek benneteket!

A következő családról annyit tudok, hogy a szülők(Ola és Marek) Lengyelországból jöttek és 15 éve élnek itt.Anyuka fogorvos apuka pedig gyógyszerkutatásban dolgozik, mint az én Anyukám.Van két gyerekük Ian(8) és Kalina(10). Ők amerikai suliba járnak és hétvégén van lengyel sulijuk. A kislány szeret táncolni,énekelni, lovagolni jár hétvégén. A kisfiú tipikus fiú, szeret tévézni, számítógépezni. A kislány a héten magától felhívott és 20 percet beszéltünk Skype-on. .Szerintem megleszünk, nem lesz gond. A kisfiúval pedig meglátjuk, de mindenesetre jók a megérzéseim. Ma éjjel róluk álmodtam és jól éreztem Én leszek az ötödik aupairjük és anyuka mikor ilyen idős volt mint én akkor aupair volt Németországban. A legtöbb hétvégém szabad lesz és néha meg fognak kérni hogy vigyázzak a gyerekekre mikor ők vacsorázni mennek. Lesz autó amit használhatok, nem olyan hatalmas mint a Litt családnál. Ezt használhatom hétközben és hévégén is csak előre egyeztetnem kell velük a programot. Ma éjjel róluk álmodtam és jól éreztem magamat. Mikor felébredtem jó érzéssel töltött el hogy szombat van és végre költözök. Már mióta vártam erre a pillanatra. 4 hetet voltam úgy, hogy vártam a költözést. Minden héten az járt a fejemben, hogy lehet most húzom le utoljára  a gyerekek ágyneműjét. De aztán mindig jött egy új hét. De végül eljött az én időm. Nehéz úgy élni egy családnál és dolgozni,kedves lenni a gyerekekkel hogy nem mutatom ki az érzéseimet. A gyerekek egészen eddig a hétig nem is tudták hogy megyek. Azt mondták nekik , hogy hazamegyek mert honvágyam van. Ők akarták így hát nem volt beleszólásom.3 héttel azután hogy családot akartam váltani találtam a mostani családot.

A greenwichi család pedig már első héten talált új lányt és ő október végén jön Amerikába. Majd meglátjuk hogy ő hogy boldogul. Ancsa, aki 8 évig volt náluk mint ”nanny”  pénteken elköszönt tőlem és majd tartjuk a kapcsolatot. Majd megírja hogy boldogul az új lány. Én csak drukkolni tudok neki és remélem neki menni fog.

 Most pedig zárom soraimat és élvezem az utat Bostonba és a két fánkomat amit beszereztem. Remélem hogy itt tényleg új fejezet kezdődik és minden jó lesz.Én azon leszek hogy minden j legyen, a többi a környezetemen múlik. Nagyon hiányzik mindenki otthon, de ez az én kalandom, életem és most itt vagyok. Nem tudom mi lesz a jövőben, de amíg itt vagyok próbálok kihasználni minden lehetőséget, ami adatik. Ha pedig eljön az én időm és haza akarok menni akkor hazamegyek. Addig pedig élvezem hogy itt vagyok. Ez volt az álmom hogy kijussak, megérdemlem most már hogy igazából élvezzem itt a heteket. Elég rosszul kezdődött az utam kezdődve az elveszett csomagtól a kocsin okozott káron keresztül. De ha az első család után hazamentem volna ahogy terveztem akkor nagyon megbántam volna. Köszönöm a sok biztatást az otthoniaktól. Tudom hogy már sokan vártok haza, de erre még egy kicsit várnotok kell!:)Úgy akarok hazamenni, hogy elégedett vagyok és sok mindent láttam. Nem futamodok meg!Májusban eldöntöttem hogy látni akarom Amerikát, New Yorkot és hát most itt vagyok. Adtam magamnak még egy esélyt azzal hogy másik családhoz megyek.

Köszönöm a sok biztatást az otthoniaktól. Tudom hogy már sokan vártok haza, de erre még egy kicsit várnotok kell!:) Itt még nem ér véget a kalandom!Sok-sok puszi Nektek!

Búcsúvacsi, konklúzió

Ma este megvolt a búcsúvacsi a családdal, de nehogy azt higgyétek hogy ők készítették!Én csináltam kb 3 féle dolgot vacsorára,mert mindenki mást akart enni. Carly készített muffint holnapra a suliba ezért segítettem neki. Mint utólag megtudtam már tudják pár napja hogy megyek el.Renee valahogy kibökte hogy ja amúgy tudnak róla. Fura, mert nem vettem észre semmi változást a gyerekeken. Most azt hiszik hazamegyek, de nem!A középső kiscsja most boldog lehet, jön valaki újabb, aki csak tippelem hogy sokkal szigorúbb lesz. Én nem voltam elég szigorú velük úgy érzem. Majd megtudja milyen az ha valaki tényleg kezébe veszi az irányítást. Mert nálam finomabban nem nagyon csinálja ezt senki. És velük nem is lehet mint utólag kiderült. Csak akkor már késő volt sajnos. Anyuka mondta hogy hiányozni fogok neki, na meg mostantól 2 héten át maga kell megcsinálni mindent. Amúgy ez lenne a ”normális”, de nekik ez a fura helyzet. Most nem azért,de egész nap telefonálgat jön megy, vásárolgat, átöltözik, edzőterembe jár és nap végére annyira fáradt hogy állandóan panaszkodik. Innen üzenem minden magyar háziasszonynak, hogy le a kalappal!Persze ezt nem úgy értem ahogy hangzik. Nekünk az a természetes ha egy nő főz , mos, takarít és ezt mind azután hogy hazaért a munkából. És még ha ez néha nehéz is, de sajnos nem engedhetjük meg hogy fizessünk valakinek hogy mindezeket megcsinálja helyettünk. És tudjátok mit?Itt nem tudják milyen egy igazi háziasszony. Nem az aki felmelegít egy félkész kaját, fizet azért hogy valaki feltakarít a gyerekei után, kimossa a ruháit, próbálja a jóra tanítani. És ezzel félreértés ne essék én nem a host anyámat akarom kritizálni,de sajnos itt ez a divat. De hát aki megteheti…Ezek után hogy az ember ilyet lát jobban értékeli még az eddiginél is a saját szülei munkáját. Én személy szerint sosem hagynám hogy a saját ruháimat és hálószobámat valaki más mossa ki, takarítsa. Azt pedig hogy a gyerekeimet valaki más kezelje, hozza a suliból...na jó de ez én vagyok.Én nem vagyok amerikai és én boldogan fogom ezeket csinálni. Azt meg csak úgy mellékesen jegyzem meg , hogy aki egész nap itthon van és nem dolgozik annak igenis lenne ideje a gyerekeire. Tudom ez most elég kritikusan hangzik és hogy én bírálom az itteni családokat, de ezt ki kellett fejtenem. Nem kell feltétlen egyet érteni velem. Az egyetlen dolog amiért ezt el kell fogadjam, mert itt lehetek és mindezért pénzt kapok. De sokszor eszembe jutnak dolgok és amint hallom mikről van szó, hogy itt mik a nagy problémák…Itt sokminden másképp működik, a 70 éves nagyinak nem egy szép virágot vagy új mikrohullámúsütőt vesznek hanem iPad-et vagy 300 dolcsis nyulszőr pulcsit. Azt hiszem lassan írhatnék egy könyvet erről a nemzetről. Vagy legalábbis állításokat amik teljesen igazak rájuk. Tudom nem szabad általánosítani, de gyanítom hogy ez sok családban így működik.Ha egyszer hazamegyek akkor szépen csokorba szedem a tulajdonságaikat és megosztom Veletek!Elég sokat lehetne rajtuk derülni és tanulni belőlük. Annyi sztorit tudnék már most összeszedni… na de nem ennek van itt az ideje!Vissza a vacsihoz!

Elkezdtem csinálni darált husit a tacóhoz, aztán csináltam darált husiból két db hamburgert a sütögetőn. Közben kész lett a muffin, helyére tettem be sültkrumplit. Megterítettem, folyamatosan takarítottam el a gyerekek után és próbáltam megszabadulni a mosatlantól.

Kitalálták a gyerekek hogy ők még sajtos makarónit is kérnek szóval még azt is csináltam.

Ezután leültek az asztalhoz és mivel már mindenki tudja hogy ”megyek” haza ezért apuka kérdezi: Izgulsz már?Hát mondom jah, megyek haza!!!Miközben csináltam a középsővel a muffint, (én voltam aki adogatta neki a hozzávalókat,mert ugye ilyenkor jó vagyok)és kérdeztem valami kapcsán hogy a következő lánnyal szebben fogsz viselkedni?Mert ugye nem akarod hogy szomorú legyen itt? Erre ő: ő vele kedves leszek, mert ő új. Kérdem én:kiérdemeltem én valamivel hogy így viselkedtél velem?Erre ő: igen!Na mondom erre kiváncsi lennék,de tudod mit?Nem akarom hallani!Ha jobban belegondolok az esetek többségében goromba volt velem. Akkor nem volt az amikor mandarint hámoztam neki, vagy elvittem vásárolni ajándékot, vagy palacsintát készítettem vagy a játszótérre vittem. Nem is értem hogy fér el ennyi gonoszság egy ilyen ”kicsi” lányban. Az ő érdekében remélem tényleg hogy kinövi ezt a viselkedést, mert így senki nem fog itt maradni náluk.

Mindenesetre anyuka az esetek többségében rendes volt velem és próbált segíteni, rászólt a gyerekekre ha nem úgy viselkedtek ahogy kellett volna. Mindig nagyon hálás volt bármit is csináltam. Sokszor éreztem úgy, hogy többet csinálok mint kellene.Egyszerűen próbáltam nekik segíteni és kitölteni az időt amikor dolgoztam. Holnap lesz az utolsó munkanapom!

Ma próbáltam összepakolni, de csak felidegesítettem magam a sok cuccon.Alig vagyokitt 2 hónapja és annyi cuccom van, hogy azt sem tudom hogy viszem el őket innen.A nagy lila bőröndöm dugig van, több ruha van benne mint amennyit elbír, épp hogy össze tudtam zárni.

A kis bőröndöm is tele, van még laptop és a kis szütyőm na meg egy plusz táska ami egy nagy ikeás szatyor méretű. Ennyit képtelenség elvinni és a szépséghibája a dolognak az hogy a derekam tegnap óta beadta az unalmas és eléggé fáj. Mikor megtöltöttem minden táskámat vettem észre hogy a mosatlan cuccot még el se pakolhatom és már nincs is hova. A nagy sport cipőm még nincs elpakolva és egy jó pár ruhadarab.

Tegnap előtt kérdezte tőlem a család kertésze Jozef, hogy mikor megyek Bostonba meg hogyan, mert megy kocsival a hétvégén és megegyezhetne a családdal hogy esetleg…mondtam hogy vonattal megyek és nem a mostani család fizeti. De ma mikor megláttam hogy mennyire nem bírok a cuccal mentem megkérdezni hogy megy e még mindig Bostonba.Azt mondta hogy egy barátjával menne, de nem tudja mennek vagy sem. Írtam a tanácsadómnak smst, hogy tud e valamit már az utamról?De nem válaszolt!Holnap megyek délelőtt hozzá utoljára beszélgetni meg jó tanácsokért.

Ancsa (aki ennél a családnál volt dada) felajánlotta, hogy elvisz a stamfordi állomásra ha olyankor megyek mikor ráér. Ha meg nem akkor jön holnap elköszönni. A legjobb lenne ha Jozeffel mehetnék kocsival mert ezt a két bőröndöt meg a laptopot, kistáskát, bevásárló szatyrot fizikailag képtelenség vonattal vinni. Feltesz Ancsa a vonatra, aztán a család levesz, de lehet nem is lehet ennyi cuccot felvinni. És ha a vonatnak nem Boston a végállomása?Nem tudok leszállni egyedül ennyi csomaggal. Nehezet nem is tudok emelni nagyon…szóval emiatt eléggé aggódok is! Nagyon remélem hogy Jozef mégis megy Bostonba, a család ölcsön adja a Priust nekik és a családom pedig fizet valamennyit Jozefnek a benzinköltségbe. Ez lenne a legjobb megoldás!De ez túl jó lenne,meglátjuk!Ha például repülőre kéne szálljak el sem vihetnék ennyi dolgot és fizetnem is kéne a plusz súlyért. A nagy bőrönd nagyon súlyos már önmagában is! Most megyek megnézem az amerikai x faktort és aztán aludni térek. Holnap nem kell korán kelljek, de nem is aludhatok sokáig mert megyek a tanácsadóm házába, aztán még talizok a kolumbiai lánnyla, elköszönök tőle. 12től 6ig a családdal leszek utoljára a gyerekekkel és aztán VÉGE!!

Puszi!!Már az új családtól jelentkezem legközelebb!

New York Jooival

Tegnap vásárló körúton voltam két kolumbiai lánnyal,de egy pulóveren kívül semmit nem vettem!
Ma pedig voltunk a New York-i Madame Tussauds múzeumban, ahol rengeteg képet csináltunk!Nagyon élveztem, jobb volt mint amire számítottam. Azt hittem csak pár figura lesz ,de elég sok volt. Állítólag 200 db van belőlük, de sokat nem ismertünk, mert ezek itteni ismert személyek. Sok volt, amelyik eléggé mű volt,de volt egy két jó. Bementünk egy sötét lukba ami előtt állt egy ember. Én láttam hamarabb , hogy ez egy igazi csávó és nem visz, de Jooi azt hitte bábu. Nagyon megijedt mikor elkezdett felé mozdulni. Tényleg úgy nézett ki mint egy figura. Aztán bementünk egy labirintusba, ahol sötét volt és olyan volt mint egy börtön. Mintha egy horror filmben lettünk volna. Persze bementünk!Én nagyon féltem, mert tudtam hogy igazi emberek jönnek majd velünk szemben, hogy megijesszenek. Mi mentünk elöl, fogtuk egymás kezét és mögöttünk jöttek páran. Mi voltunk az elsők, akik megijedtünk. Alig mertem menni tovább, mert nem tudtam mi fog történni. Először mikor feltűnt az első fekete srác nagyon megijedtem! A napszemüvegem a fejemen volt és majdnem levertem annyira megijedtem. Aztán különféle váratlan helyeken bukkantak fel vagy hárman ezután.Alig vártam hogy vége legyen, lehetett volna másfelé is tovább menni, de kíváncsi voltam mi van odabent a sötétben!Amikor megláttam a kijárat feliratot akkor úgy szaladtam ki!Nagyon dobogott a szívem utána is. Jól ki volt találva, mert fekete fiúk bukkantak fel nem fehérek és így elég hatásos volt!De a többség nem ment be a labirintusba ahogy néztük utána, hogy kijöttünk. Maga a múzeum nagyon megérte az árát, mert Jooinak volt egy 25 %-os kuponja és így 28 dollár volt.Íme a képek:

A múzeum után megnézhettünk egy 4D-s filmrészletet a Táncoló talpak filmből. Ez már olyan, hogy 3D plusz amikor esik a hó akkor a fölöttünk fújják a műhavat, ha belecsobban a pingvin a vízbe akkor előröl jön egy kis víz spriccelés, amikor kikel fúj akkor a teremben is csinálnak szelet. Amikor megszúrja a pingvint egy tárgy akkor az ülések  háttámlájából kijön valami, ami megbök. Az ülések pedig imitálják az érzést, mintha mi is a filmben lennénk.

  Aztán elmentünk a TJ Maxx nevű outletbe kabátot nézni nekem!Találtam is egy csini kabátot!Itt márkás ruhákat lehet kapni féláron!Itt megjegyezném hogy otthon sosem adnék egy kabátért ennyit,de nem hoztam télre semmit csak cipőt. Kerestem múltkor a Ross nevű boltot,de nem találtam meg. Van itt még Marshalls ami ugyanaz mint a Tj Maxx.Vettem egy kabátot 80 dollárért, ami itt nagyon olcsónak számít, ez eredetileg 160 dollár, de mivel már csak ez az egy van belőle ezért  ennyi. Pont a méretem volt és nem tudtam ott hagyni. Ez például egy Los Angeles-i márka,amiért sosem adnék 160 dollárt, de 80ért megvettem!

Plusz vettem ezt a mellényt, amilyet mindig is akartam, ez 25 dollár volt 50 helyett!

Megvettem az I love New York-os pólót is,mert ki tudja mikor járok New Yorkban megint!

Sorozatképek :)

Jooitól kaptam emlékbe :)

Mondtam  Jooinak, hogy ha megoldható akkor szívesen látom Boston mellett egy hétvégére. Mert ő még nem volt arrafelé pedig márciusban lesz 2 éve hogy itt van! Helyes csajszi, hasonló gondolkodású mint én és nagyon vidám!Csak ilyen barátaim legyenek később is, sokat voltunk együtt és örülök hogy találkoztam vele.

Olyan lány akivel bármiről el tudok beszélgetni, kicsit sajnálom hogy itt hagyom őt. De ha lesz lehetőség rá akkor eljön meglátogatni :)!

Holnap Kolumbusz napja van, a gyerekek itthon lesznek és 8kor kezdek. Már csak szeretnék túl lenni ezen a héten, hogy mehessek az új családomhoz!Küldtek egy képet a szobámról, mit ne mondjak sokkal barátságosabb mint az enyém most! Jövőhéten spórolok és nem költök semmit, mert kiköltekeztem magam ezen a hétvégén. A következő családdal leszek hétvégén és úgysem megyek sehová! Meg sem merem nézni mennyi pénz van a kártyámon !

A családhoz következő szombaton utazok, mivel anyuka meggondolta magát és még szüksége van rám pénteken. Kaptam host anyukától egy képet emailben a szobáról. Valamiért így jeleníti meg a blogon, bocsii!!

Köszönhetően a lassú,szakadozó internetemnek majdnem 1,5-2 óra volt összetenni ezt a bejegyzést!Remélem tetszett mindenkinek, aki elolvasta!Köszönöm a viasz múzeum ötletét sórgornőmnek!Köszi Marcsi!
Puszilok Mindenkit otthon :) :) :)!